Aiton Kft

Napkollektor - Klímatechnika GPS

Életmentő karperec gyermekeknek

Az Őrangyal egy alapegységből és egy Karperecből álló olyan gyermekfelügyeleti eszköz, ami eltűnés és vízbeesés esetén vagy megelőzés céljából használható, segítségével a gondos szülők sokkal nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket, mint eddig bármikor.

A gyermek karján lévő karperec folyamatosan rádiós jelet küld a szülő vagy nagyszülő táskájában lévő központi egységre, ami azonnal elkezd riasztani, ha a gyermek a beállított távolságon kívülre bandukol, vagy ha esetleg víz éri a jeladót.

Így remekül megelőzhető, hogy a csöppség észrevétlenül eltűnjön, (és mint tudjuk, erre a pillanat tört része alatt képesek) vagy esetleg a vízbe essen, és komolyabb baj történjen.

Nem azt mondjuk, hogy a továbbiakban ne kövesse árgus szemekkel a kicsi minden léptét, de ha esetleg egy telefon vagy egy kedves játszótéri ismerős miatt elterelődne néhány pillanatra a figyelme róla, akkor is csökkenthető a kockázat.

Játszótéri felhasználás mellett hasznos lehet még kertes házak esetében, vidámparkban, állatkertben, erdei pikniken, tóparton, vagy például horgászatnál is, amikor az apuka egy kapás miatt átmenetileg kevesebb figyelmet tud szentelni gyermekének.


Azonnali jelzés vízbe merülés esetén
Vízbe merülés esetén is jelez az Őrangyal, égy fokozva a biztonságot.

Azonnali jelzés, ha a gyermek elkóborol
Az Őrangyal riasztani fog, ha a gyermek a megadott hatótávolságon kívülre kerül. A készüléken távolsági paraméterek adhatóak meg.

Két Őrangyal karkötővel is használható
A központi egység maximum 2 karkötővel működtethető. Mindegyik. Ha több központi egysége és karkötője van, vagy egy másik család is Őrangyalt használ a közelben, a két készülék működése nem zavarja egymást, csak azok állnak kölcsönhatásban, amelyeket egymással programoztak be.

Alacsony töltöttség visszajelzés
Mind a központi egység mind a karkötő merülésekor jelez az eszköz

Kisállat őrző funkció
Az Őrangyal kisállatok részére is adhat védelmet elveszés, vagy vízbeesés ellen, ha az állat nyakára helyezi, és beállítja a kívánt távolságot.

Többféle felhasználás
Bár az Őrangyalt tipikusan gyerekek őrzésre fejlesztették ki, jól jöhet utazáskor csomagok őrzésére, házi állataink otthoni őrzésére és egy sor más dolog „szem előtt tartására”.

Játékos, vidám design
Kedves ugráló Lali béka a karperecen. orangyal-75_150.jpgvizes_kep_orangyal.jpgorangyal_kisallat_orzo_funkcio.jpg




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 5
Heti: 6
Havi: 9
Össz.: 31 737

Látogatottság növelés
Oldal: Őrangyal
Aiton Kft - © 2008 - 2024 - aiton.hupont.hu

A honlap magyarul nem csak a weblap első oldalát jelenti, minden oldal együtt a honlap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »